Senki nem vigasztal úgy, ahogy Tom Hanks tette egy kisfiúval
A színész sajátos módon segítette ki újdonsült barátját, akit a neve miatt kicsúfoltak az iskolatársai.
A színész sajátos módon segítette ki újdonsült barátját, akit a neve miatt kicsúfoltak az iskolatársai.
Bécs új modern művészeti múzeumának a márciusban elhalasztott megnyitását is bepótolják május végén.
A házaspár már felgyógyult a betegségből, így az ő vérükben is ott vannak a kísérletekhez szükséges antitestek. Nem tartják meg maguknak.
Üres utcák, borzongató csend és főhajtás azoknak, akik azért dolgoznak, hogy ne álljon le az élet.
A sportesemények megrendezését engedélyező kormányrendelet után húsz nappal elstartolhatnak a sorozatok.
Igaz, azt még nem tudni, hogy az előző vagy az új Nemzetek Ligájában kell pályára lépni.
A cirkusz állatait májusban egy autós szafari keretében tekinthetjük meg.
Michael Madsen ráért újragondolni a Kutyaszorítóban egyik legendás jelenetét.
Idősek és karanténosok kérik a józsefvárosi önkéntesek segítségét, aki a bevásárlást, csekkbefizetést is elintézik nekik a kijárási korlátozások idején. Az emberek hálásak és bizalommal vannak az önkéntesek felé, van, aki már ragaszkodik is egyik-másik segítőhöz.
A vakcinára nem kérnek szabadalmi védettséget, így olcsóbban tudják majd kínálni.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy május elejétől több bolt lehet nyitva, egyes szállóhelyek és kávézók már vendégeket is fogadhatnak a jövő hónapban.
Digitális babakelengyét tett közzé a MOME az izolációban újszülött babájukkal otthon ragadt szülőknek. De mit jelent ez pontosan?
Angol nyelvből és informatikából is vállalnak ingyen online oktatást, de magányos idősekkel is szívesen tartják a kapcsolatot.
Helyben fogyasztani még tilos, de telefonon már le lehet adni a rendelést.
Sokan hetek óta nem látták idős családtagjaikat, így nagyon hálásak voltak, hogy most beszélhettek velük.
Hajóforgalom nincs, és emberek is alig vannak odakint, így aztán semmi nem zavarja az állatokat, hogy felfedezzék a város lagúnáit.
A kétségbeesett hápogásra figyelt fel a törzsőrmester, majd akcióba lépett.
Kicsit aktualizálták a bristoli falfestményt.
Körülbelül 2 milliárd forintnak számító összeget ajánlott fel az énekes jótékonysági szervezete olyan civileknek, akik a hátrányos helyzetben, leszakadt régiókban élő embereket segítik a koronavírus elleni küzdelemben.
A Pest megyei helyszínen közel 100 állatot lehet majd megtekinteni a saját autónkból.